Sheila fanfictions

Sziasztok!

Sajnálom, de úgy döntöttem, bezárom a blogot. Úgy gondolom, 1200 oldalletöltés után elegendő lenne két nap, hogy összeszedjek 10 komit, de úgy tűnik valamit elnéztem. Látom, hogy szoktátok frissíteni az oldalt, de az idő egyre csak nő, idősebb lesz az oldal, és még mindig hét követő van. Sohasem, vagy csak ritkán kommentáltok dolgokat, és úgy érzem, hogy nem szeretitek a blogot.

Úgy látom, ez a lassú haladás nem jött be nektek. Pedig én egyedi blogot akartam, nem olyat, hogy a második fejezetben már túl vannak mindenen. Kicsit szíven ütött a dolog, mert nagyon jól indult, de hát ez van. A bukást is meg kell szokni.

Köszönet az eddigiekért, és sziasztok!
Sheila

One Direction fanfiction ~ from Sheila

4. fejezet
Végre jobban

Sziasztok! (:

Tudom, hogy ez most rövidke lett, és késtem is vele, de szükség volt egy-két szerkesztésre még. Ez most egy amolyan mellékfejezet - se cselekmény, se izgalom, se semmi - de azért gondoltam mégis felteszem.

Lassan átlépjük az 1000 fős látogatottságot, így szerintem nem lesz nehéz összehozni erre 10 kommentet, hogy megkapjátok a következő fejezetet. Minden csak rajtatok múlik! (:

Puszil,
Sheila

A csütörtök esti cirkuszom után – amit csak és kizárólag magamnak köszönhettem – péntek reggel úgy döntöttem, hogy véget vetek depressziómnak.
Hosszas gondolkodás kellett, mire rájöttem, hogy úgysem mehetek vissza soha többé Magyarországra, legalábbis huzamosabb időre. Ha pedig már itt vagyok, ebben a – na jó, bevallom – szép országban, akkor miért nehezítsem meg a saját és családom életét a hisztimmel?
Igen, igen, elhatároztam, hogy olyan leszek, mint régen. A csendes, kedves, segítőkész és főként visszahúzódó lány, Anna – csak éppen az új nevemen – , tehát Ciara.
Amikor péntek délelőtt – vagyis inkább kora délelőtt – felkeltem, ez volt az első gondolatom. Változtatni. Ha mások képesek új életet kezdeni, akkor én miért nem?
Miután elkészültem, magam elé vettem egy papírt, és elkezdtem leírni a teendőimet, amiket a hétvégére szántam:

- Tankönyvekért elmenni
- Füzeteket, tollakat, filceket venni

- Kitalálni hogyan vigyem el a Hugit a dedikálásra
- Körülnézni új iPhone alkalmazások után
- Venni abból a kekszből, amit csak a Harrods-ban lehet kapni
- Körülnézni a könyvesboltban - itt hamarabb vannak a megjelenések
- Megnézni London összes nevezetességét
- A belvárosi parkokban körülnézni, két kilométeres futótávot mérni

- Venni új pengetőt a gitáromhoz
- Új tánciskolát keresni
- Elmenni egy tetoválóművészhez, hogy kiegészítse a tetkómat
- Huginak venni valamit, hogy kiengesztelődjön

- Átnézni a tavalyi jegyzeteket

A listám hosszú volt, és a legkülönfélébb helyeken állomásoztak a feladatok. Londonba mindenképp be kellett mennem, de sajnos Anyu is és Apu is egész napi munkaidőn voltak péntekenként. Szombaton és vasárnap elutaztak – Anyu régi ismerősét akarták megkeresni Manchesterben – így a hétvégén nekem kellett vigyázni Florra. Igen, tudom. Flor. A Jázminra már egyáltalán nem hallgatott, ez is csak azt jelezte, hogy milyen tökéletesen elégedett a sorsával.
De én is az leszek, egészítettem ki magamat gyorsan.
Még aznap, a pénteki buszjáratokkal felmentem a városba, miközben Flor iskolában volt. Neki már akkor elkezdődött a suli, amikor ideköltöztek – azaz egy héttel korábban, mint nekem. Az előző sulimban az osztály legjobbja voltam, és szerettem volna most is hasonló helyen lenni.
A városban elbóklásztam. Beugrottam egy híres-neves tetoválóhoz, aki gyönyörűen kiegészítette a tetkómat, elbaktattam a suliba, felvettem a tankönyveimet (legalább volt tíz kiló az egész csomag!) majd onnan egyenesen egy papír-írószer bolt felé vettem az irányt, ahol a kedvenc filctollmárkám összes árnyalatát felvásároltam, plusz vettem néhány grafitot, tollat, radírt, füzetet és egyebeket, amiket nem akartam elcipelni Magyarországról. Miközben a Harrodsban csorgattam a nyálam az után a sok-sok könyv után, amik Angliában megjelentek, de Magyarországon még nem, megláttam egy standot, ami telis-tele volt ismerős feliratú pólókkal.
Gyanakodva odamentem, végigmértem a pólókat, bögréket, hűtőmágneseket, kitűzőket, amik mind-mind, egytől-egyik ugyanazokat a srácokat ábrázolták.
Egy tőlem sokkal idősebb eladó mosolygott rám – One Directionös baseballsapit viselve.
- Segíthetek? – kérdezte, miközben hirtelenszőke haját tapogatta.
- Őőő, igen, szia! Ez a One Direction? Már a képeken…
Pár másodpercig nem válaszolt, csak rosszallóan nézett rám. Kristálytisztán tudtam, mi jár a fejében: Hova valósi ez az idióta, hogy nem ismeri őket?
- Igen – bökte ki végül sértődötten.
- Rendben, akkor egy S-es pólót kérnék a pirosak közül! – mondtam sietve.
Kelletlenül elvette a pénzt, majd a pólót beledobta egy táskába. Biccentett, hogy akár mehetek is. Gyorsan elhúztam a sátorfámat, és elslisszoltam előle, jó messzire. Végül úgy jöttem ki a Harrodsból, hogy vettem két új könyvet, kekszet, plusz azt a pólót, amit – reményeim szerint – a Hugi majd viselni fog a dedikáláson.
Elégedetten kószáltam Londonban, a Starbucks-ból szerzett Mocha Frappuccino-mat kortyolgatva. Benéztem a Hyde parkba, lefényképeztem a Big Ben-t az iPademmel, sétáltam és vásároltam néhány ruhát az Oxford Street-en. A napom remekül telt, egészen addig, amíg a telefonom el nem kezdett csörögni.
Anyu, ki más?
- Szia Anyu! – köszöntem lelkesen. És ez akkor nem színészet volt. Tényleg jól éreztem magam az egész napos vásárlókörút után. Talán megmarad ez a kedv?

- Szia Ciara! – üdvözölt. – Csak azért hívlak, mert lassan indulnánk apáddal, és nem tudjuk, hogy hol vagy. Nem akarjuk egyedül hagyni Flort.
- Vásárolgattam egész nap – vallottam be. – Hétfőn suli, úgyhogy elmentem a könyveimért, meg vettem néhány cuccot a suliba. De már indulok is. Húsz perc, és otthon vagyok.
- Ne indulj el! Mindjárt sötétedik, és Peter amúgy is a városban van. Nagyon megkedveltem azt a cukrospopcornt, amit itt lehet kapni. Itt minden annyira tökéletes!
- Az – böktem rá kelletlenül. Nyugi! Nyugiii! Te most éppen megszereted a várost. – Szerintem is szép! Szóval akkor értem jön Apu?
- Igen, szólok neki – válaszolta, majd le is tette.

Pár perc múlva megláttam Aput az új kocsinkkal – a szénfekete Audival jött elém. Lazán megállt előttem, mire én gyorsan bevágtam a táskákat a hátsó ülésre, én magam pedig beültem előre.
Mennyivel könnyebb volt autókázni, mint végiggyalogolni a fél városon! A lábaim majd’ leszakadtak, a kezem elzsibbadt az imént cipelt súlyoktól. Mire hazaértünk, már éreztem az egész napi megterhelést – ami végül is élveztem! – a testemben.

***

- Jók legyetek szívem! – ölelt meg Anyu.
- Vigyázz a húgodra! – nyomott egy puszit a homlokomra Apu.
- Ne aggódjatok, mindössze két napról van szó. Elleszünk. Amúgy is szinte én vigyázok rá egész nap…
- All day… All night! – énekelte a tesóm.
Ismertem ezt a számot, így hát tudtam, miből áll a következő sor.
- Te meg hol hallottad ezt? – néztem rá ijedten. Ugye nem a neten keresgél ilyen zenéket a szabadidejében?
- …DJ Malik, DJ Malik! – folytatta. – Úgysem értheted, Cee.
- Hmmm – néztem rá gyanakvóan. Melleim alatt összefogtam a karomat, mint a „nagymenők”.
- Jól van, lányok, ezt később! – figyelmeztetett minket Apa. – Most indulunk.
Egy biccentéssel megtoldva bezárta maguk mögött az ajtót. Még hallottam, a kocsi ajtóinak hangját, majd magának a motornak a kellemes moraját is. Azzal elmentek – sok, már megszokott felelősséggel magamra hagyva.

Sheila fanfictions

2012. június 27., szerda

NEWSNEWSNEWS!

2012. június 12., kedd

~ Bejelentés

2012. június 8., péntek

~ SPOILER!

2012. június 5., kedd

1D fanfic - 4. fejezet \Végre jobban\

2012. június 4., hétfő

~ Kérés

~ Joy! :D

2012. június 3., vasárnap

~ Kimaradt jelenetek