1D fanfic - 4. fejezet \Végre jobban\

One Direction fanfiction ~ from Sheila

4. fejezet
Végre jobban

Sziasztok! (:

Tudom, hogy ez most rövidke lett, és késtem is vele, de szükség volt egy-két szerkesztésre még. Ez most egy amolyan mellékfejezet - se cselekmény, se izgalom, se semmi - de azért gondoltam mégis felteszem. 

 Lassan átlépjük az 1000 fős látogatottságot, így szerintem nem lesz nehéz összehozni erre 10 kommentet, hogy megkapjátok a következő fejezetet. Minden csak rajtatok múlik! (:

Puszil, 
Sheila

A csütörtök esti cirkuszom után – amit csak és kizárólag magamnak köszönhettem – péntek reggel úgy döntöttem, hogy véget vetek depressziómnak.
 Hosszas gondolkodás kellett, mire rájöttem, hogy úgysem mehetek vissza soha többé Magyarországra, legalábbis huzamosabb időre. Ha pedig már itt vagyok, ebben a – na jó, bevallom – szép országban, akkor miért nehezítsem meg a saját és családom életét a hisztimmel?
 Igen, igen, elhatároztam, hogy olyan leszek, mint régen. A csendes, kedves, segítőkész és főként visszahúzódó lány, Anna – csak éppen az új nevemen – , tehát Ciara.
 Amikor péntek délelőtt – vagyis inkább kora délelőtt – felkeltem, ez volt az első gondolatom. Változtatni. Ha mások képesek új életet kezdeni, akkor én miért nem?
 Miután elkészültem, magam elé vettem egy papírt, és elkezdtem leírni a teendőimet, amiket a hétvégére szántam:

- Tankönyvekért elmenni
- Füzeteket, tollakat, filceket venni

- Kitalálni hogyan vigyem el a Hugit a dedikálásra
- Körülnézni új iPhone alkalmazások után
- Venni abból a kekszből, amit csak a Harrods-ban lehet kapni
- Körülnézni a könyvesboltban -  itt hamarabb vannak a megjelenések
- Megnézni London összes nevezetességét
- A belvárosi parkokban körülnézni, két kilométeres futótávot mérni

- Venni új pengetőt a gitáromhoz
- Új tánciskolát keresni
- Elmenni egy tetoválóművészhez, hogy kiegészítse a tetkómat
- Huginak venni valamit, hogy kiengesztelődjön

- Átnézni a tavalyi jegyzeteket

 A listám hosszú volt, és a legkülönfélébb helyeken állomásoztak a feladatok. Londonba mindenképp be kellett mennem, de sajnos Anyu is és Apu is egész napi munkaidőn voltak péntekenként. Szombaton és vasárnap elutaztak – Anyu régi ismerősét akarták megkeresni Manchesterben – így a hétvégén nekem kellett vigyázni Florra. Igen, tudom. Flor. A Jázminra már egyáltalán nem hallgatott, ez is csak azt jelezte, hogy milyen tökéletesen elégedett a sorsával.
 De én is az leszek, egészítettem ki magamat gyorsan.
 Még aznap, a pénteki buszjáratokkal felmentem a városba, miközben Flor iskolában volt. Neki már akkor elkezdődött a suli, amikor ideköltöztek – azaz egy héttel korábban, mint nekem. Az előző sulimban az osztály legjobbja voltam, és szerettem volna most is hasonló helyen lenni.
 A városban elbóklásztam. Beugrottam egy híres-neves tetoválóhoz, aki gyönyörűen kiegészítette a tetkómat, elbaktattam a suliba, felvettem a tankönyveimet (legalább volt tíz kiló az egész csomag!) majd onnan egyenesen egy papír-írószer bolt felé vettem az irányt, ahol a kedvenc filctollmárkám összes árnyalatát felvásároltam, plusz vettem néhány grafitot, tollat, radírt, füzetet és egyebeket, amiket nem akartam elcipelni Magyarországról. Miközben a Harrodsban csorgattam a nyálam az után a sok-sok könyv után, amik Angliában megjelentek, de Magyarországon még nem, megláttam egy standot, ami telis-tele volt ismerős feliratú pólókkal.
 Gyanakodva odamentem, végigmértem a pólókat, bögréket, hűtőmágneseket, kitűzőket, amik mind-mind, egytől-egyik ugyanazokat a srácokat ábrázolták.
 Egy tőlem sokkal idősebb eladó mosolygott rám – One Directionös baseballsapit viselve.
- Segíthetek? – kérdezte, miközben hirtelenszőke haját tapogatta.
- Őőő, igen, szia! Ez a One Direction? Már a képeken…
 Pár másodpercig nem válaszolt, csak rosszallóan nézett rám. Kristálytisztán tudtam, mi jár a fejében: Hova valósi ez az idióta, hogy nem ismeri őket?
- Igen – bökte ki végül sértődötten.
- Rendben, akkor egy S-es pólót kérnék a pirosak közül! – mondtam sietve.
 Kelletlenül elvette a pénzt, majd a pólót beledobta egy táskába. Biccentett, hogy akár mehetek is. Gyorsan elhúztam a sátorfámat, és elslisszoltam előle, jó messzire. Végül úgy jöttem ki a Harrodsból, hogy vettem két új könyvet, kekszet, plusz azt a pólót, amit – reményeim szerint – a Hugi majd viselni fog a dedikáláson.
 Elégedetten kószáltam Londonban, a Starbucks-ból szerzett Mocha Frappuccino-mat kortyolgatva. Benéztem a Hyde parkba, lefényképeztem a Big Ben-t az iPademmel, sétáltam és vásároltam néhány ruhát az Oxford Street-en. A napom remekül telt, egészen addig, amíg a telefonom el nem kezdett csörögni.
 Anyu, ki más?
- Szia Anyu! – köszöntem lelkesen. És ez akkor nem színészet volt. Tényleg jól éreztem magam az egész napos vásárlókörút után. Talán megmarad ez a kedv?

- Szia Ciara! – üdvözölt. – Csak azért hívlak, mert lassan indulnánk apáddal, és nem tudjuk, hogy hol vagy. Nem akarjuk egyedül hagyni Flort.
- Vásárolgattam egész nap – vallottam be. – Hétfőn suli, úgyhogy elmentem a könyveimért, meg vettem néhány cuccot a suliba. De már indulok is. Húsz perc, és otthon vagyok.
- Ne indulj el! Mindjárt sötétedik, és Peter amúgy is a városban van. Nagyon megkedveltem azt a cukrospopcornt, amit itt lehet kapni. Itt minden annyira tökéletes!
- Az – böktem rá kelletlenül. Nyugi! Nyugiii! Te most éppen megszereted a várost. – Szerintem is szép! Szóval akkor értem jön Apu?
- Igen, szólok neki – válaszolta, majd le is tette.

 Pár perc múlva megláttam Aput az új kocsinkkal – a szénfekete Audival jött elém. Lazán megállt előttem, mire én gyorsan bevágtam a táskákat a hátsó ülésre, én magam pedig beültem előre.
 Mennyivel könnyebb volt autókázni, mint végiggyalogolni a fél városon! A lábaim majd’ leszakadtak, a kezem elzsibbadt az imént cipelt súlyoktól. Mire hazaértünk, már éreztem az egész napi megterhelést – ami végül is élveztem! – a testemben.

***

- Jók legyetek szívem! – ölelt meg Anyu.
- Vigyázz a húgodra! – nyomott egy puszit a homlokomra Apu.
- Ne aggódjatok, mindössze két napról van szó. Elleszünk. Amúgy is szinte én vigyázok rá egész nap…
- All day… All night! – énekelte a tesóm.
 Ismertem ezt a számot, így hát tudtam, miből áll a következő sor.
- Te meg hol hallottad ezt? – néztem rá ijedten. Ugye nem a neten keresgél ilyen zenéket a szabadidejében?
- …DJ Malik, DJ Malik! – folytatta. – Úgysem értheted, Cee.
- Hmmm – néztem rá gyanakvóan. Melleim alatt összefogtam a karomat, mint a „nagymenők”.
- Jól van, lányok, ezt később! – figyelmeztetett minket Apa. – Most indulunk.
 Egy biccentéssel megtoldva bezárta maguk mögött az ajtót. Még hallottam, a kocsi ajtóinak hangját, majd magának a motornak a kellemes moraját is. Azzal elmentek – sok, már megszokott felelősséggel magamra hagyva.